2016.03.19. 21:37, Merci | © Saját fordítás!
A második helyről indul a holnapi futamon
Az időmérő edzés előtt megrendezett 4. szabadedzésen Marc a 2. helyen végzett, előtte pedig Jorge Lorenzo, aki pár perccel a vége előtte verte meg a Repsol Honda versenyzőjét. Marc csapattársa, Dani Pedrosa a 11. helyet szerezte meg.
Marc Marquez a 2. helyről kezdeti meg a holnapi futamot, egy ideig azonban azt hitte, hogy az övé a pole pozíció. 1’54.634-es köridővel került Jorge Lorenzo mögé, a fiatalabbik spanyol azonban tett egy gyorsabb kört is, sajnos a leintés után, így ez már nem számított. Marquez azonban optimista és sokkal magabiztosabbnak érzi magát, mint a hétvége előtt. Katarban három MotoGP-s versenyéből kettőt a dobogón ünnepelhetett. A tavalyi év során az egyik kanyarban viszont hibázott és ez nem tette lehetővé, hogy egymás után háromszor sikerüljön neki. Dani Pedrosa a 7. helyről vághat neki a holnapi futamnak.
Marc Marquez: "Boldog vagyok. Először azt hittem, hogy megvan az első hely, de amikor visszatértem a csapatomhoz, elmondták, hogy már lengették a kockás zászlót mielőtt elkezdtem volna a körömet. Mindezek ellenére elégedettek vagyunk, holnap pedig szeretnék a dobogós helyekért küzdeni, ha pedig minden jól megy, akár még a győzelemért is."
Ne felejtsétek el a futamok időpontjait, aki nézni szeretné az megteheti:
2016.03.20. (Vasárnap) 16:00 - Moto3; 17:20 - Moto2; 19:00 - MotoGP TV: DigiSport 2 (ÉLŐ!)
Online közvetítésért kattints ide!
2016.03.18. 23:02, Merci
A 2. és 3. szabadedzés eredményei | nyilatkozat
A mai napon is lezajlott két szabadedzés, ami már a 2. illetve a 3. volt, hiszen az elsőt tegnap tartották meg:
● A 2. szabadedzés eredményei: Marc a 2. helyen végzett, míg az első helyre a Ducati versenyzője Andrea Iannone ért fel. A 3. helyet a brit versenyző Scott Redding szerezte meg, míg Marc csapattársa, Dani Pedrosa a 6. helyen végzett.
● A 3. szabadedzés eredményei: Marc ezúttal a 3. helyet szerezte meg, előtte a tavalyi világbajnok Jorge Lorenzo, míg az első helyen ismételten Andrea Iannone végzett. Dani Pedrosa csakúgy, mint az előző edzésen, ezúttal is a 6. helyen ért célba. Marc a mai nap után így nyilatkozott:
Marc Marquez: "Ma úgy éreztem magam, mint a 2 héttel ezelőtti teszten. Amikor kimentünk a 2. szabadedzésre megváltoztattuk azokat a beállításokat amiket tegnap csináltunk és így sokkal jobban éreztem magam. Jól dolgoztunk, a tempónk sem volt rossz, így sikerült bejutnunk a Q2-be, ami pozitív volt számomra. Holnap még javítanunk kell a tempónkon és el kell döntenünk, hogy elől és hátul milyen gumiabroncsokat használunk. Meglátjuk, hogy sikerül-e tennünk egy lépést előre, ugyanis nem vagyunk messze a dobogóért folyó harctól."
2016.03.18. 21:16, Merci
Az első szabadedzés & közösségi oldalak képei
A tegnapi nap folyamán elkezdődött az első szabadedzés, ahol Marc a 8. helyen, míg csapattársa előtte végzett. Az első helyeket a Yamaha párosa: Jorge Lorenzo és Valentino Rossi szerezte meg. Marc az edzés után így nyilatkozott:
Marc Marquez: "A mai napon végre elkezdődött a 2016-os szezon. Nem ez volt a legkönnyebb első szabadedzésem, de megpróbáltunk fokozatosan javulni. Nem éreztem magam jól, de keményen dolgoztunk és sok mindent ki is tudtunk próbálni. A pálya állapota sokat változik, így megpróbálunk tovább fejlődni és közel kerülni a top versenyzőkhöz."
● Feltöltöttem a galériába Marc közösségi oldalas képeit, hiszen azokkal elvoltam maradva: legtöbbjük még a katari teszt során került megosztásra, valamint kaptunk egy képet a Repsol Technológiai Központ látogatásáról is.
● A katari utazása előtt az egyik barcelonai repülőtérről is "bejelentkezett", illetve még március 10-én osztott meg egy fekete-fehér képet, amihez csak annyit írt, hogy: "Utolsó fotózás Katar előtt." A fotós Sergi Pons volt és Instagram oldalán Ő is megosztotta a képet a #titkosprojekt hashtaggel. Kíváncsian várom.
● A mai napon megmutatta az új sisakját, illetve nemrég posztolt egy képet a mai szabadedzésről és elmondta, hogy sokkal jobbnak érezte a mai napot, mint a tegnapit, amit a nyilatkozatában is olvashattatok.
> Közösségi oldalak > 2016 > Facebook/Twitter/Instagram 2016.03.01-18.
2016.03.09. 22:49, Merci | Forrás: p1race.hu
Marquez: 'Látjuk a fényt az alagút végén'
● Forrás: p1race.hu | Teljes cikk!
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy nem alakult a legjobban a Repsol Honda számára a téli felkészülési időszak, Marc Marquez szerint azonban az utolsó katari tesztnapon sikerült valamelyest visszanyernie az önbizalmát.
Meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtott az elmúlt bő egy hónapban a Repsol Honda csapata: Sepangban saját bevallásuk szerint is el voltak veszve az új elektronikához szükséges beállításokkal, míg Phillip Islanden úgy tűnt, sikerült úrrá lenniük a problémáikon. A héten rendezett katari gyakorláson azonban ismét gyengén muzsikáltak: a pilóták elmondása szerint nem tudták úgy irányítani a motort – különösen a kanyarokban és azok kijáratán –, ahogy azt ők szerették volna. Marc Marquez végül mégis egy negyedik helyet érő idővel zárta a pénteket: különösen biztató lehetett számára, hogy legjobbját a nap végén sikerült megfutnia, s bár egy újabb esést is elkönyvelhetett a nap során, a spanyol már optimistább, mint korábban volt:
„Ha őszinte akarok lenni, ma nagyon boldog vagyok, mert látjuk a fényt az alagút végén” – nyilatkozta csapata sajtóközleményében a fiatal pilóta. „Kezdem ismét jól érezni magam a motoron, és bár elestem, pontosan tudom, miért. Sokat javultunk, és szeretnék köszönetet mondani a csapatnak a nagyszerű munkájukért. Elképesztően keményen dolgoznak, előző nap éjjel 3 órakor végeztek, és délelőtt tízre már újra a pályán voltunk.”
● A folytatásért kattints a bővebben-re!
Tegnap véget ért a háromnapos teszt2016.02.20. 20:17, Merci
Tegnap véget ért a háromnapos teszt Phillip Island-en, az utolsó napon pedig Marc Marquez végzett az első helyen. A Repsol Honda csapata sok hasznos információt gyűjtött össze a teszt során, ezek pedig értékesek lesznek, amikor a HRC mérnökei visszatérnek Japánba, hogy folytassák a munkálatokat. Az előszezonban még lesz egy utolsó hivatalos teszt, méghozzá Katarban, március elején.
Marc Marquez: "Összességében ez a három nap nagyon jó volt. A mai napnak örültem a legjobban, hiszen tettünk egy nagy lépést előre. Délután sikerült megtartanunk a gyorsabb tempót és az előszezon során most először éreztem jól magamat a motoron. A végén még szerettem volna kipróbálni valami mást, azonban már túl késő volt. Elvesztettem a motor elejét így sajnos elestem, de szerencsére nem sérültem meg és a munkálatok is jó irányba haladnak.”
< Vissza a főoldalra!
|